Tal M. Klein, magyar származású amerikai sci-fi író első regénye a Portál (eredeti címén a The Punch Escrow), amely olyan, elképzelt jövőbe repít minket, ahol a teleportáció a leghétköznapibb közlekedési forma, ahol a nanotechnológiának hála a várható élettartamot sikerült százötven évnél is hosszabbra kitolni, a genetikailag módosított szúnyogok raja pedig a légszennyezést zabálja a város fölött.
Főhősünk, Joel Byram egy hétköznapi fickó, aki azzal keresi kenyerét, hogy beugratós vicceket mesél mesterséges intelligenciáknak, hogy ez által azok emberibbé váljanak – ezt hívják a könyvbeli szakkifejezéssel élve „sózásnak”. Joel épp nyaralni indul feleségével, Sylviával Costa Ricába, hogy megpróbálják helyrehozni kihűlt házasságukat, amikor terrortámadás éri a teleportáló állomást. Joel túléli a balesetet, azonban hamarosan megtudja, hogy a támadás következtében egy bizarr baleset és félreértés folytán megkettőződött. A két Joel az élő bizonyítéka annak, hogy a teleportálás nem egészen úgy működik, ahogyan azt az embereknek bemesélték, ezért az International Transport nevű óriásvállalat emberei mindent megtesznek azért, hogy eltüntessék a két, élő bizonyítékot.
Igen szórakoztató regény a Portál, gyorsan beszippantja az olvasót, aki egy bámulatos részletességgel (néha túlzottan is, de erről később) felépített világban találja magát. A helyzetkomikum, Joel néhol infantilis humora, valamint a mesterséges intelligenciák, appok az emberi viselkedéstől oly idegen mivolta bőven szolgál kacagtató percekkel.
De Klein nem csak humorral próbálja eladni a regényt, hanem a döbbenetes mennyiségű információtartalommal, amellyel megfesti ezt a világot. Néhol olyan érzésem volt, hogy a történet már-már túlírt, ugyanis a jövőbeni technológiák és az elmúlt száz év történései (a regény a XXII. század derekán játszódik) nem csak leíró részekben kerülnek kifejtésre, hanem még lábjegyzetekben is, amelyeket néha nem elég egyszer elolvasni ahhoz, hogy megértse az olvasó. Ezeknél a lábjegyzeteknél éreztem azt, hogy kicsit már sok, ráadásul olyan stílusban írta meg Klein, mintha szándékosan az lett volna a célja, hogy fejfájást okozzon. Nem egyszer kiáltottam fel ezen lábjegyezetek elolvasása után, hogy „mi van?!” Ez azonban később már inkább önmagában is szórakoztatóvá válik, hiszen hogy lehetne annál jobban szemléltetni az eljövendő, számunkra isteni színvonalú technológiai vívmányait, mintha szembesítenek vele, hogy a mai kor embere számára ez majdhogynem felfoghatatlan? Ami Joel számára a hétköznapi élet, az számunkra még idegen és bonyolult.
Azonban a problémák, amelyek a teleportációból fakadnak, nagyon is valósak, és Klein remek érzékkel boncolgatja a filozófiai kérdéseket is, amelyeket ez a technológia felvet. Meddig terjed az ember énképe, meddig tekinthető valaki önmagának, és mikortól beszélhetünk csak egy másolatról? Hogyan befolyásolja ez a technológia a lélekről vallott felfogást, hogyan birkóznak meg vele a vallásos emberek? A vallásnak kiemelt szerepet szán Klein a regény világában. Alapvetően kétpólusú világ fogad minket: az egyik, ismerősebb science-fiction környezet a mai nyugati társadalomból nőtte ki magát, és ért el odáig, hogy a kormányok szerepe már csak látszólagos, és mindent a nagyvállalatok irányítanak; a másik pólus a levanteiek társadalma, amely elutasítja a teleportációt és három nagy világvallás egyesítéséből született kultúrájuk szerves része az emberek életének. Klein nem e két világ szembeállításából építi fel az alapkonfliktust, nem tör lándzsát egyik világnézet felett sem, csupán kérdéseket dob elénk, amelyekről az események tükrében eldönthetjük, melyik világnézetet tartjuk helyesnek vagy igaznak.
Ami Klein regényében a fő konfliktust szüli az egyrészt a túlzott elvakultság – egyik oldalon egy bigott szekta, másikon az istent játszó, őrült tudós archetípusa. A regény jól ismert és a zsánerben sokat látott karaktertípusokat vonultat fel, és maga a történetszövés fonala, alapkonfliktusa is ismerős lehet más alkotásokból, de Klein mindegyiken tud akkorát csavarni, hogy egyedivé és emlékezetessé tudja tenni. Talán az egyetlen olyan stílusjegy, amelyet erőltetettnek, szükségtelennek tartottam, az a nyolcvanas évek popkulturális utalásai. Manapság ez iszonyú népszerű, elég, ha csak a Ready Player One-ra gondolunk, vagy a Stranger Things sorozatra. Azonban míg a Ready Player One történetében kiemelt szerepe és jelentősége volt ezeknek a retro-hangulatelemeknek, addig itt úgy tűnik, a szerző csak gondolt egyet és beledobálta. Nincs semmilyen különösebb jelentősége a sztori vagy a karakter jelleme szempontjából, hogy Joel imádja az 1980-as évek zenéjét és filmjeit – ez, különösebb magyarázat nélkül amúgy is eléggé valószínűtlennek hangzik egy XXII. századi fickó szempontjából. Szóval úgy éreztem, hogy Klein csak azért keverte bele ezt az adalékot, mert manapság divatos, de funkciót nem adott neki.
Összességében véve nagyon kellemes olvasmányról van szó, amely a szórakoztatás mellett elgondolkodtat, megdolgoztatja az olvasó agyát, és azon kapja magát, hogy falja az oldalakat. Az akció filmszerű és izgalmas, meglepő fordulatokban gazdag – bár a regény közepénél apróbb stílusváltásnak éreztem, hogy a korábbi „menekülök – majdnem elkapnak – elájulok – valaki megment” sorba hirtelen beköszön a naturális trancsírozás (kitört nyakak, bezúzott fejek és leszakadó végtagok), mintha Klein meg akarta volna mutatni, hogy ilyet is tud. De nem baj, a hangulat remek ezekben a részekben is, csak hirtelennek találtam a váltást.
Állítólag hamarosan film is készülhet belőle, legalábbis elkeltek a megfilmesítési jogok. Meglátjuk, mit hoz ki belőle az álomgyár lehet belőle akár egy második Emlékmás is (mármint a Schwarzenegger-félére gondolok, nem a remake borzalomra).
Bátran ajánlom a Portált a hard-sf rajongóinak, a bizarr, néhol humoros sci-fi kedvelőinek.
A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.
Értékelés: 10/8
ISBN: 978 615 5628 71 9
Metropolis Media, 2018
Fordította: Tamás Dénes
Terjedelme: 328 oldal
Ára: 3990 Ft
[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]