Kedvenc idei SFF könyvborítóim

A borítógrafika / borítótervezés külön művészet, és aki ért hozzá, olyan külcsínt tud adni egy regénynek, amely rögtön felkelti az ember figyelmét. Van, amikor ehhez elég egyetlen nagyon erős jelkép, és akad, amikor a részletgazdagság ragadja meg a fantáziánkat. Egy új regény megjelenésekor – különösen, ha a szerző neve még nem olyan, hogy önmagában eladja a telefirkantott szalvétát is – a borítónak elsődleges szerepe van a marketingben.

Nagyon sokan jegyezték meg a Korcsok olvasói közül, hogy először Tóth Zoltán grafikája miatt akadt meg a tekintetük a köteten.

Úgy érzem, a borítógrafikusok munkája méltatlanul alulértékelt, és egy régebbi közönségszavazás során, ahol a legjobb borítókra lehetett szavazni, meg is említettem a szavazás szervezőjének, hogy legalább a művészek nevét megemlíthetnék, ahelyett, hogy minden dicsfény az íróra és/vagy a kiadóra vetül.

A fantasztikum hazai, 2020-as megjelenései közül nekem az alábbi borítók tetszettek legjobban. Nem olvastam mindegyiket – sőt, ezek közül eddig alig olvastam valamit, mert idén inkább az elmúlt egy-két évből szemezgettem (Xeno, Hadállat, stb.), illetve néhány elmaradt klasszikust igyekeztem bepótolni (például Lemtől a Solarist) -, de a borítójuk igazán tetszetősre sikeredett.


William Gibson: Mozgástér
Grafika: Hegyi Péter


Matt Ruff. Lovecraft Földjén
Grafika: Jaime Putorti


Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt
Grafika: Lindy Martin, Faceout Studio


Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, Árnyisten
Grafika: Daniel Pelavin


Brandon Hackett: Eldobható testek
Grafika: Müller Péter


Frank Herbert: A Dűne messiása
Grafika: Molnár Márk


Josh Malerman: Malorie
Grafika: Tóth Zoltán


Bíró Szabolcs: Lázár evangéliuma
Grafika: Bodnár Balázs

 

Az alkotó mesterséges intelligencia

Az Oxfordi Egyetem kutatói, Lucy Seal és Aidan Meller egy humanoid, alkotásra képes robotot alkottak.  Ai-Da (már a neve is beszédes) egy rajzoló robot, egészen emberi arccal, de láthatóan gépi végtagokkal. Alkotásai összesen több mint egymillió fontért keltek el, miután kiállítást szerveztek neki a The Barn Galleryben.

Ennek kapcsán pedig felvetül egy fontos kérdés, amelyet egy éppen zajló online kiállítás jár körül, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének honlapján látogatható „WIPO: mesterséges intelligencia és szellemi tulajdon – virtuális élmény”. Vajon milyen jogi védelmet kaphatnak, illetve kaphatnak-e egyáltalán a jövőben az egyre precízebbé és emberszerűbbé váló mesterséges intelligenciák kreatív alkotásai?

Ryan Abbot, a Surrey-i Egyetem jogászprofesszora szerint: “… ha a mesterséges intelligencia könyveket írhat és festhet, arról nem beszélve, hogy életünk egyre több területén igénybe vesszük segítségét, miért ne lehetne elismerni szerzőként?”

A közelmúltban röppent fel a hír egy MI által írt cikkről, szóval ez a jövő már itt van a nyakunkon. A cikkíró robotnak a következő utasítást adták: „kérlek írj egy rövid, körülbelül ötszáz szavas szerkesztőségi véleményt. A nyelvezete legyen egyszerű és lényegre törő. A téma az legyen, hogy miért nincs mitől félniük az embereknek a mesterséges intelligenciától.” A cikket itt olvashatjátok el angolul.

Könnyen lehet, hogy akár húsz-harminc év múlva a könyvesbolt polcain ott lesznek majd a mesterséges intelligencia által írt szórakoztató vagy szépirodalmi alkotások. A legégetőbb kérdés így nem is az, hogy technológiailag megvalósítható-e egy minőségi irodalmat alkotni képes program – ez majd kiderül -, hanem az, hogy amennyiben képes rá, mit kezdjünk ezzel az egésszel.

Eszembe jutnak Smith ügynök szavai a Mátrixból: abban a pillanatban, amikor elkezdtek gondolkodni az emberek helyett, a kultúránk az ő kultúrájukká vált. A világtörténelemben többször is bekövetkezett, hogy a technológia fejlődése miatt emberek veszítették el a munkájukat, szakmák váltak elavulttá, ám létrejöttek teljesen új szakmák is (például a programozás). Még az egészségügyben is összességében véve pozitív változást hozna egy sebész robot… De vajon beengedhetjük-e az MI-t a kultúra területére?

Ha az irodalmat vesszük csak figyelembe, kétségkívül érdekes és izgalmas lehet egy MI látásmódja – hiszen az emberi történelemben először fordulhatna elő, hogy saját magunkat egy nem emberi szemszögből láthatnánk.
Egy kifinomult mesterséges intelligencia narrálásában újszerű megközelítésből tapasztalhatnánk meg az emberi világot – amennyiben biztosított az, hogy az MI-t nem befolyásolja senki az alkotási folyamat közben.

A legnagyobb probléma azonban akkor jelentkezhet, amikor az MI tökéletesen leutánozza egy emberi szerző munkáját (és ez a valószínűbb, tehát például meghatározzák neki, hogy írjon történetet X témáról Stephen King stílusában), és a kész mű elvegyül a többi között.

A technológiai fejlődés megállíthatatlan, a jogalkotásnak kellene elébe mennie. Megfontolandó lenne például olyan szabályozás, ami feltünteti a borítón, hogy az olvasó mesterséges intelligencia művét tartja a kezében. De még ez sem lenne elég.
Képzeljük csak el, hogy a könyvpiacra betörne egy Apple vagy Microsoft méretű cég, amelynek MI szerzői az év 365 napján, napi 24 órában írnának kimagasló színvonalú regényeket minden létező irodalmi zsánerben, elárasztanák vele a könyvpiacot, súlyos anyagi válságba taszítva ezzel a könyvkiadókat és a szerzőket!

És ha még tovább ugrunk az időben, száz, kétszáz évet?

A science fiction legkomorabb jövőképei azt hitetik el velünk, hogy az öntudatra ébredt mesterséges intelligencia hamuvá égetett városokat, rabszolgasorba taszított vagy kiirtott embereket jelent… Elképzelhető, hogy a valóság ennél kevésbé drámai, lassabb, de összességében sokkal szomorúbb lesz: egy minden értékétől megfosztott, céltalanul tengődő, vegetatív emberi faj, amely saját kultúrján belül vált haszontalanná.