Novellapályázat Preyer Hugo emlékére – 2018

Hatalmas megtiszteltetés ért: beválasztottak a Preyer Hugo novellapályázat zsűrijébe! 🙂

Az idei évtől velem együtt két új taggal bővül a zsűri. Bihari Péter író, szerkesztő, magyar nyelv és irodalom szakos tanár a másik új zsűri tag. Az alábbiakban olvashatjátok a pályázat kiírását:

Az AVANA Egyesület pályázatot hirdet új, sci-fi novellák megírására.

A pályázaton minden olyan alkotó részt vehet, akinek még nem jelent meg önálló kötete. (A magánkiadás nem kizáró tényező.)

A pályázat nem jeligés!

Egy pályázó maximum két művel pályázhat.

A novellák terjedelme szóközökkel együtt nem haladhatja meg a 40.000 karaktert, és nem lehet kevesebb 2500 karakternél.

A műveket Word .doc., vagy Word .docx formátumban, ( –12 pontos betűmérettel, normál sorközzel, fejléc és oldalszámozás nélkül –) e-mailben kell benyújtani. A csatolt dokumentumok címében szerepelnie kell a szerző nevének, a mű címének.

Az e-mail-ben kérjük megadni :

– a szerző nevét, ( – ha van, akkor az írói nevét is)

– a szerző levelezési címét,

– telefonszámát,

– és e-mail címét.

A terjedelmi határok és formai követelmények be nem tartása a pályázatból való kizárást vonja maga után.

Beküldési határidő: 2018. május 30.

Az e-mail-eket a következő címre várjuk:

preyer@avana.hu

Az első hejezett 15.000.- ft,

a második helyezett 10.000.- ft,

a harmadik helyezett pedig 5.000.- ft pénzjutalomban részesül.

Az eredményhirdetésre, és a díjak átadására a HungaroCon országos sci-fi találkozón kerül sor.

A pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy műve megjelenjen az Avana Egyesület nyomtatott, vagy online kiadványaiban, továbbá vállalja, hogy a beküldött alkotásokat az eredményhirdetésig máshová nem nyújtja be, illetve Interneten sem jelenteti meg.

A zsűri tagjai:

Bihari Péter
Kósa Katalin
Csák Tamás
Juhász Roland
Vásárhelyi Lajos

A pályázatról bővebben a preyer.avana.hu címen lehet tájékozódni.

 

A Nagy Üresség

A Nightingale 5. fejezetében Carleigh mesél Russellnek a Nagy Ürességről, amely az Eridanus csillagképben található. Az alábbi cikket még a SCIFI.HU-ra írtam erről a témáról…

​Ha megnézzük a csillagászat és a fizika történelmét, fantasztikus fejlődésnek lehetünk tanúi – olyan dolgokat értünk meg és tudunk leírni matematikailag, amelyekre esély sem volt néhány száz, vagy akár ötven évvel ezelőtt. A világegyetem azonban számos titkot rejt, amelyet még mindig nem értünk, mert nincsenek meg hozzá a megfelelő eszközeink, nem áll rendelkezésünkre a szükséges előismeret.

Ezen rejtélyek egyike a Nagy Üresség, más néven a CMB hideg pont. A CMG (kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás) az Ősrobbanás hátramaradt “visszhangja”, egy olyan sugárzás, mely mindenhol, mindenkor jelen van. Mi magunk is észlelhetjük ezt a sugárzást: elég csak a televíziónkat két csatorna közé hangolni – a sistergés egy része maga a kozmikus háttérsugárzás, amelyet a készülékünk befog.

Azonban az univerzumban található egy hely, amelynek puszta létezése is ellentmond a fizikai világképünknek. A Nagy Üresség egy olyan terület, ahol a mérőműszereink nem észlelnek semmiféle energiát, nincs jelen a kozmikus háttérsugárzás, nincsenek benne csillagok, sőt, egyáltalán nincs benne semmiféle anyag. Egy tökéletesen üres terület, amely ráadásul irtózatosan nagy: majdnem egymilliárd fényév átmérőjű ez a folt. Ezzel pedig az egyik legnagyobb méretű kozmikus egység, amit valaha észleltünk.

 

 

Ha meg akarjuk keresni az égen, az Eridanus csillagkép felé kell fordítanunk figyelmünket. Az Eridanus a déli égbolt csillagképe, a mitikus folyót jelképezi, melybe Phaethón zuhant, mikor nem bírt apjának, a napisten Héliosznak a szekerével.
Az Eridanus csillagain azonban jóval messzebb, körülbelül hárommilliárd fényév távolságban kell keresni az Ürességet, amelyhez természetesen nem elég egy hobbitávcső.

A hideg pontot 2004-ben fedezték fel a kozmikus háttérsugárzás kutatása közben. A háttérsugárzás energiaeloszlása 2,725 kelvin hőmérsékletű feketetest-sugárzásnak felel meg, ingadozása sehol sem nagyobb 18 mikrokelvinnél, ezen a területen azonban a világűr nagyjából 70 mikrokelvinnel hidegebb, mint bárhol másutt.

Az üresség felfedezése ugyanezen a helyen pedig Dr. Szapudi István, a Hawaii Egyetem csillagászának nevéhez fűződik.

 

 

De mi okozhatja ezt az eltérést?

Más hasonló Ürességeket is ismerünk az univerzumban, de egyikük sem ilyen hatalmas és nem található bennük eltérés a háttérsugárzásban. Az Ürességek általában a világegyetem legnagyobb struktúrái, a galaxishalmazok közötti ritkábban kitöltött helyek, melyekben az univerzum többi részén található anyagmennyiséghez képest csak 10% található bennük. Az egyik értelmezés szerint a Nagy Üresség ugyanilyen struktúra, csak épp abnormálisan nagy és üres. Azonban ez sem magyarázza meg, miért ennyivel hidegebb a környezeténél, márpedig az asztrofizikusok kizártnak tartják, hogy véletlen egybeesés legyen az üres terület és a hideg pont között.

​Van azonban egy másik hipotézis, mely Laura Mersini-Houghton elméleti fizikus nevéhez fűződik. Eszerint ezen a területen egy másik, szomszédos univerzum egy szelete nyúlik át a miénkbe, s ennél fogva a Nagy Ürességben eltérő fizikai törvények uralkodnak. Ha sikerül bebizonyítani, az a párhuzamos univerzumok léte mellett a húrelmélet helyességére is bizonyítékul szolgálna.

 

 

A Bussard ramjet meghajtásról

Nightingale című kisregényem címszereplő űrhajója egy érdekes meghajtással működik. A Bussard ramjet meghajtás az 1960-as években pattant ki a fizikus Robert W. Bussard fejéből, majd Poul Anderson regénye, a Tau Zero és Larry Niven Ismert Űr sorozata tette népszerűvé. Még Carl Sagan is megemlítette ezt a fajta elméleti meghajtást Kozmosz című sorozatában.

​A Bussard ramjetnek többféle elméleti verziója létezik, de lényegében mindegyik egyfajta fúziós rakétameghajtáson alapszik, amely hatalmas elektromágneses mezővel gyűjti be útja során a fúzióhoz szükséges hidrogént, magából a csillagközi térből. A nagy sebesség során a folyamatosan szűkülő mágneses térbe került anyag összepréselődik, addig, míg akkora nyomás alá kerül, hogy beindul a fúziós reakció. Azután a mágneses mező az energiát a rakéta fúvókáin át kivezeti forró plazma formájában, így gyorsítja az űrhajót.

 

 

​Sajnos azonban a hatvanas évek óta felfedezték, hogy a Naprendszert körülvevő csillagközi tér hidrogénben szegényebb, mint korábban hitték. Ezt nevezik “Lokális Buboréknak”, amely egy régi szupernova-robbanás eredménye. Ez a térrész nagyjából 300 fényév sugarú, azonban ebben is akadnak sűrűbb és ritkább térségek.

1969-ben felülvizsgálták Bussard eredeti elméleteit, és rájöttek, hogy a fúzió beindulásához szükséges nyomás esetén a fékezési sugárzás sokkal nagyobb, mint az elérhető hajtóerő. Tehát az ötlet a gyakorlatban megvalósíthatatlannak tűnt.

​A következő kidolgozott elmélet a Ram Augmented Interstellar Rocket (RAIR) volt. A RAIR nukleáris fűtőanyagot szállít magával és ez adja a meghajtás egy részét, azonban a csillagközi gázok begyűjtésével további üzemanyaghoz jut. Az elektromágneses mező egy gyorsítóba továbbítja a begyűjtött gázokat, amelyet nagy sebességgel lövellnek ki a fúvókákon át, gyorsítva az űrhajót. A Nightingale címszereplő űrhajója is ezen az elven működik.

További elméleti változatai ennek a rendszernek a távolról, lézerrel energiát nyerő ramjet űrhajó (amely így szükségtelenné tenné a fúziós reaktort), valamint a mágneses vitorlás. Ezek kombinált meghajtások, amelyeket érdemes lehet átgondolni a jövőben.

 

 

​Azonban a Nightingale megírása közben nem foglalkoztam azzal a továbbra is fennálló problémával, hogy a Naprendszert körülvevő csillagközi tér a megfelelő gázokban szegényesnek mondható. Ezt tervezem egy további novellámmal kiküszöbölni, amely szintén a bussard-meghajtás egyik változatát venné elő, vagyis az előre kibocsájtott üzemanyagot. Ionizált fúziós fűtőanyagot lőnének ki előre, arra az útvonalra, amerre a hajó elindul. Ez minimalizálná az útközben begyűjtött gázok fékező hatását, hiszen az előre “kilőtt” üzemanyag közel azonos sebességgel haladna, mint az űrhajó. Mivel a csillagközi térben zömében előforduló hidrogén alapvetően nehezebben használható fel fúziós folyamatokra, mint a deutérium vagy a trícium izotóp, ezért sokkal hatékonyabb lenne ezen izotópokat küldeni előre az úton. A deutérium és trícium izotópok kilövésére egy részecskegyorsítóhoz hasonlatos eszközt lehetne használni, természetesen bolygó-körüli, vagy inkább Nap körüli pályáról. Ennek a rendszernek a hátránya, hogy az űrhajó nem térhetne le a kijelölt útvonalról, azonban az előre küldött üzemanyagot figyelemmel kísérve felderíthetnénk olyan veszélyforrásokat, amelyek az űrhajóra leselkedhetnek.