NOVELLA – Pogácsa

Ez a rövid kis novella a szokásostól eltérően nem sci-fi. Azért remélem, élvezni fogjátok 🙂

Pogácsa

R. J. Hendon

Anitát az arcába lendülő hurkás kis karocska ébresztette. Óvatosan leemelte magáról az éjszaka közepén maga mellé fektetett gyermeke végtagját, és egy elnyomott ásítással oldalra fordult. A redőny résein keresztül vízszintes vonalakat rajzolt a hálószoba falára a hajnali világosság. Férje már úton volt a munkahelyére.

Ismerte magát annyira, hogy tudja: már nem fog visszaaludni. Megpróbált észrevétlenül kisurranni a szobából, hogy legyen ideje meginni egy kávét, de a reccsenő szalagparketta meghiúsította terveit. A felzendülő gyereksíráshoz rövidesen a szomszéd szobából átszűrődő „Anya! Anya!”-kiáltások társultak.

Anita felnyalábolta a nagy ágyról a másfél éves Bencét, és a folyosón találkozott a szobájából kitámolygó, álmos szemű, négyéves Petivel, aki ugatós köhögéssel kívánt jó reggeltet. Amíg a gyerekek boldogan kortyolták a kakaójukat és majszolták a vajaskiflijüket, épp maradt annyi ideje, hogy lefőzze az áhított kávét a kotyogósban.

Miután kellőképp felébredt, kiporszívózta a lakást – a folyosót kénytelen volt kétszer, mivel kiszakadt a porzsák, és egy bús puffanással beterítette a járólapot –, majd elindította a mosógépet egy nadrágzsebben felejtett papír zsebkendővel.

A gyerekek hozzáláttak, hogy egymáson, a macskán és a lakás berendezési tárgyain vezessék le felgyülemlett energiáikat, Anita pedig répát pucolt, hagymát aprított, húst szeletelt, babot áztatott. A főzést Bence éktelen visítására félbeszakította, és elindult, hogy kiszabadítsa a két ruhásszekrény közé beszorult gyermeket, ám a menekítő akciónak az odaégett vöröshagymával fizette meg az árát. Kiborította a megfeketedett kockákat, és újra kezdte az elejétől. Negyed órával később már vidáman bugyborékolt a tűzhelyen a bableves, a mirelit pogácsák pedig sárga fényben izzadtak a sütőben.

Anita egy elégedett sóhajjal lehuppant a kanapéra, amellyel akaratlanul azt sugallta gyermekeinek, hogy elérkezett az idő egy kis anyanyúzásra. Az egyre hevesebbé váló játékot azzal sikerült kordában tartania, hogy leült velük a szőnyegre legózni – így negyed annyi óvatlan taposást kellett elszenvednie.

A macska épp ebéd előtt látta elérkezettnek az időt, hogy a nappali közepén megszabaduljon a szőrgombóctól, és Anita mindössze egy másodperccel késett el a fehér szőnyeg megmentéséről. Mire kisikálta a szennyeződést a hosszú, bolyhos szálak közül, a konyhából gyanús szag gomolygott ki; ekkor jutott eszébe, hogy megfeledkezett a pogácsákról. Már menthetetlenek voltak: kicsi, feketedő buckák maradtak belőlük.

A gyerekek pogácsa nélkül is elégedetten szürcsölték a bablevest, igaz, Bence szokása szerint az ebéd végén leborította a tálat a földre és beterítette a padlót. Anita feltakarította a kiömlött levest, átpelenkázta a kicsit, gumicukorral megvesztegette Petit, hogy vegye be a gyógyszert, majd őt is átöltöztette, mert magára löttyintette a málnaszörpöt. A csendes pihenőre hálózsákba feszegette a vonagló, sikítozó Bencét, és ágyba parancsolta Petit. A nagyobbik fiú ahogy elfeküdt, rögtön el is kezdett köhögni. Ezzel minduntalan felébresztette a másik szobában pihenő öccsét, aki hangos bömböléssel felelt rá.

Mire Anita férje hazaért a munkából, a gyerekek már újfent a szoba közepére borított játékok közt fetrengtek. Szemhunyásnyit sem aludtak.

– Sziasztok! – köszönt András, és felakasztotta kabátját a fogasra.

Felesége egy csókkal köszöntötte, míg a gyerekek önfeledt extázisban körülugrálták apjukat.

– Milyen napod volt? – kérdezte Anita, miután szóhoz jutott.

– Ne is mondd! – legyintett András.

A konyhában melegített magának egy tányér bablevest, Anita pedig vágott neki egy szelet kenyeret.

– A fél nap értekezlettel telt, bent ültünk mind a tárgyalóban és hallgattuk a negyedéves jelentést. Tíz perc után azt hittem, lefordulok a székről. Aztán elővettem a mobilt. Máshogy nem lehet kibírni…

– Aha.

András megkóstolta a bablevest, és jólesően csettintett a nyelvével. Aztán észrevette a kenyeret, és kérdőn feleségére nézett.

– Pogácsa nincs?

 

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

NOVELLA – Túlvilág Részvénytársaság | Galaktika 348.

Megjelent a márciusi Galaktika, benne egy novellámmal, amelynek címe: Túlvilág Részvénytársaság

Egy cég a tudat lementésével a halál utáni élet lehetőségét kínálja fel tehetős ügyfelek részére. Azonban az egyik előfizető nem várt problémák elé állítja a vállalat jogászait, mert felesége meggyilkolása miatt halálra ítélték…

A Galaktika magazint keressétek az újságárusoknál, vagy a Galaktikabolt webshopban!

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

Rany osztja az észt… a túlhalászatról

Skadi című novellám a tengerek túlhalászatából fakadó veszélyekre hívja fel a figyelmet.

Óceánjaink túlhalászata azt jelenti, hogy a halászat olyan gyors ütemben zajlik, hogy az egyes fajok már nem képesek pótolni a kifogott mennyiséget. Napjainkban ez a tengeri élővilágot fenyegető legnagyobb veszély, amelynek orvoslására halászati kvótákat határoztak meg, ez azonban sajnos még tovább rontott a helyzeten, mert egyrészt nemzetközi szinten nem kikényszeríthető a betartásuk, másrészt fellendült miatta az illegális halászati tevékenység.

Ha csak a legális hajóflottákat vesszük figyelembe, ma háromszor több halászflotta van, mint amennyit az óceánok el tudnának tartani. Azonban az 1989-es rekordmértékű fogási mennyiséget nem tudják túlszárnyalni, a fogott mennyiség rohamosan csökken.

A túlhalászat sajnálatos velejárója az is, hogy nem csak a kifogott halak egyedszámában okoz drasztikus csökkenéseket, hanem ez egész táplálékláncot befolyásolja. A Balti-tengeren például – ahol a Skadi játszódik – a túlhalászatot a fókák és a tengeri madarak populációi is megérezték, amikor az élelmük fogyatkozni kezdett.

 

 

A tőkehal populáció, amely a balti-tengeri halászat legfontosabb halfaja, már 1999 óta nem tudja pótolni a kifogott mennyiséget, jelenleg történelmi mélyponton van az egyedszáma.

Az Európai Unió által megállapított kvóták azonban túl magasak: 2017 októberében 5597 tonnában állapította meg a balti-tengeri tőkehal maximálisan kifogható mennyiségét, azonban a populáció felépüléséhez legfeljebb 1376 tonnás kvótára lenne szükség.

Az Európai Unió a halászati termékek legnagyobb egységes piaca a világon, tagországai a legfontosabb nettó importőrök. Érthető tehát, hogy igen nagy pénzekről van szó, amikor döntéseket hoznak a kvótákról. Azonban, ha a jelenlegi helyzet folytatódik, már 2020-ban helyrehozhatatlan lesz a balti-tengeri tőkehal állománya.

 

 

Az olyan hatalmas halászhajók, mint a történetben szereplő Skadi, a világon jelenleg munkában álló 3,8 millió halászhajónak csupán 1%-át teszik ki, mégis ez az 1% végzi el a teljes halászat felét. A profit maximalizálása érdekében a jelenlegi trend a hajók méretének növelése, “szuper-halászhajókat” bocsátanak vízre, amelyek kétféle módszerrel dolgoznak. Egyik részük vontatóhálós technikát alkalmaz (ez jelenti a legnagyobb környezetkárosítást, mert a tengerfenéket gyakorlatilag legyalulja), a másik pedig fenékzsinóros módszerrel (amely viszont a halászó madarakra jelent hatalmas veszélyt, amikor a csalétkekre lecsapva bekapják a horgot és megfulladnak).

​A túlhalászat elleni megoldás lehetne a pihentető időszak bevezetése, amelynek során egy-egy veszélyeztetett halfaj halászatát betiltják. Ezek az időszakok a fajok szaporodási idejére esnének, így lenne esélye regenerálódni a populációnak. Természetesen ezeket a szabályokat szigorúan be kellene tartatni, amelyhez külön szervezetet kellene felállítani és egységeket létrehozni.

A történetben genetikailag módosított fajokkal akarják újranépesíteni a Balti-tengert. Történtek már hasonló próbálkozások a valóságban is: emberi fogyasztásra alkalmas, genetikailag módosított (GMO) halakat hoztak létre. 2015 novemberében az Egyesült Államok jóváhagyta a génmódosított AquAdvantage lazac forgalmazását. Ez a GMO lazac az atlanti lazac változata, amelyben a növekedési hormonért felelős gén a chinook lazacból és egy óceáni tőkehalfajból származik, ezért kétszer gyorsabban tud növekedni. Alig másfél év alatt elérheti a piacképes súlyát.

Természetesen ez felvet néhány problémát. A génmódosított halakat természetes vizektől hermetikusan elzárt környezetben fejlesztik – a legtöbb esetben. Azonban korábban is volt már rá példa, hogy halneveldékből természetes vizekbe kerültek át állatok. Génmódosított élőlényeknél ez a kockázat fokozott veszélyt jelent, hiszen például egy fele annyi idő alatt felnövő faj sikeresebb, gyorsabban szaporodik, ezáltal kiszoríthatja természetes rokonát a környezetéből. Továbbá a természetes vizekbe kijutott, módosított állatok evolúciós változásokon mehetnek keresztül.

 

AquAdvantage lazac és természetes rokona. Mindkét példány 18 hónapos

 

Ha szeretnél részt venni a tengeri élővilág védelméért folytatott küzdelemben, támogathatod például az OCEANA-t, amely a legnagyobb nemzetközi, non-profit szervezet. Az Oceana a tengerek megmentéséért munkálkodik, egyik legfontosabb feladataik közé tartozik a túlhalászat elleni fellépés.

https://act.oceana.org

 

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

AJÁNLÓ – Claudia Fugazza: Csináld utánam!

Rendhagyó könyvajánlóval jelentkezem, ugyanis ez a mostani nem egy sci-fi, de még csak nem is regény, hanem a Metropolis Media kiadásában magyarul megjelent Csináld utánam! című módszertan-könyv. Mint tudjátok, a sci-fi mellett a másik szerelemem a kutyák világa, ez a könyv pedig egy új módszert ismeretet meg az olvasókkal a kutyakiképzésről, valamint a kutyák szociális tanulásáról.

Lehetséges-e szociális tanulással tréningezni a kutyákat? Igen!

A kiképzők és gazdák számára van egy igen jó hírünk. Magyar kutatók munkájának köszönhetően ma már tudjuk, hogy a kutyák képesek az emberi viselkedés megfigyelése révén új feladatokat elsajátítani. A Do As I Do hasznos lehet segítő- és terápiás kutyák vagy más munkakutyák képzése során is, de családi kutyáknak ugyanúgy, ha szeretnénk, hogy kedvencünk bonyolultabb feladatokat is meg tudjon tanulni. Azonban a Do As I Do módszernek van még egy nagy előnye: a gazdák, akik ezzel a módszerrel (is) dolgoznak, egy sokkal mélyebb kutya–gazda kapcsolatra tehetnek szert, ami az élet más területein is meghálálja magát.

A könyv tartalmazza a kezdő lépéseket és videomelléklettel segíti a módszer elsajátítását. A Do As I Do módszer azonban folyamatosan tovább alakul.

Az említett videó letöltéséhez szükséges adatokat megtalálja a könyvben.

Írója, Dr. Claudia Fugazza az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerezte meg PHD fokozatát az Etológia Tanszéken, és jelenleg is aktívan folytatja kutatásait a témában. Ennek a kutatásnak az eredménye ez a könyv, valamint a módszer, amelynek neve eredetileg “Do as I do” – vagyis csináld utánam (vagy csináld, ahogy én).

A könyvajánlót egy hozzáértő személlyel együtt írom, aki nem más, mint a feleségem, Rita, a Jócsontok fehérvári kutyaiskola tagja. A Csináld utánam! már felkeltette a figyelmét a jelentősebb magyar kutyaiskoláknak is, azonban azt már az elején hangsúlyozni kell, hogy ez a módszertan nem a kezdő kutyásoknak való. Tehát egész pontosan ez a könyv nem fog segíteni azoknak, akik éppen meg akarják tanítani Fifikét, hogy ne ráncigálja a pórázt és ne akarja meggyilkolni a szomszéd macskát vagy hogy kiszökdössön, amikor tombol a tüzelési időszak. A Csináld utánam! nem egy külön, teljes értékű tanulási módszer, hanem a már meglévőkre épít – feltételezi, hogy a kutyának már megvan az alapképzettsége (az azonban mindegy, hogy a hagyományos vagy a tükör módszer szerint képezték a kutyát).

Lényege a szociális tanulás, vagyis a fejlett, társas közegben élő állatok azon képessége, hogy kölyökkorban ellesik egymástól a fontos dolgokat.

A hat fejezetre bontott könyv első fejezete elmeséli, hogy Claudia hogyan jött rá erre a módszerre saját kutyája kapcsán. Síria, a csehszlovák farkaskutya imádott a megnyitott csapnál inni, és esténként mindig megkérte gazdáját, hogy nyissa meg neki. Egyik este azonban Claudia nem ért rá, ezért a kutya megoldotta maga. Amikor erre Claudia rájött, megleste a kutyát, és a saját szemével bizonyosodhatott meg róla, hogy Síria bizony elleste tőle, hogyan kell kinyitni a csapot!

Sokáig vita tárgya volt az a nézet, hogy a kutyák képesek a szociális tanulás révén embertől ellesni különböző dolgokat, azonban az ELTE Etológiai Tanszékén végzett kutatás bebizonyította, hogy igenis működik a dolog.

A második fejezet egy kicsit bővebb betekintést nyújt a szociális tanulásba, amelyet korábban már több fajnál is tanulmányoztak, például a delfineknél, papagájoknál, teknősöknél, fókáknál és a csimpánznál is. Mindegyik állat ellesett az embertől trükköket és képes volt alkalmazni is a tanultakat. Kutyák esetében a szociális tanulásra mutató jeleket felfedeztek már, például a drogkereső kutyák kiképzése közben: az a kölyök sokkal ügyesebbnek bizonyult, amelyik egy felnőtt drogkereső kutya mellett tanulhatott. De az embertől való szociális tanulás még sokáig ellentmondásos volt.

A harmadik fejezetben kezdődik az izgalmas rész, gyakorlati példákon keresztül vezet be a módszertanba. Először az utánzás szabályait kell megtanítanunk a kutyának olyan dolgokkal, amiket már tud. Tehát, ha a kutya például a hagyományos vagy a tükörmódszerrel megtanulta, hogyan kell vezényszóra megkerülni egy bóját, akkor úgy vezethetjük rá az utánzásra, imitációra, ha mi magunk megmutatjuk, mit kell tenni, és utána egy vezényszóval (pl. csináld!) dolgára küldjük. Az elő-tréning során hat feladatot kell a kutyának teljesítenie, csak vezényszóra, testjelek nélkül (tehát nem mutogatunk, csak mondjuk), és egyedül, emberi interakció nélkül.

A feladatok érdekesek, izgalmasak, főleg azok számára, akik szeretnék tágítani az ismereteiket a kutyakiképzések fajtáiról, valamint akiket komolyabban érdekel az etológia. Fontos leszögezni, hogy ez nem nevelési módszertan, hanem tanítási módszer, már jól nevelt és tanulni szerető kutyáknak.

A negyedik fejezet az alapozás után új dolgokat tanít, olyanokat, amilyeneket a kutya még nem tanult meg, illetve amiket a hagyományos módszerrel túl bonyolult lenne megtanítani neki. Például, húzza ki az egyik fiókot és hozzon belőle valamit…

A gyakorlatokhoz mellékelt folyamatábrák nagyon jók, szemléletesek, valamint ehhez még hozzájön a videó anyag, ami további segítséget nyújt, de egy tapasztaltabb gazdinak már a képek is elég segítséget nyújtanak. Ehhez még hozzáadódik Claudia egészen olvasmányos stílusa, a könyv közérthető nyelvezete, valamint a fordító, Petró Eszter hozzáértése – aki maga is az ELTE Etológia Tanszékén folytatta tanulmányait, és jelenleg az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatócsoportjában dolgozik, továbbá kutyakiképző is.

Az ötödik fejezet kitér a bukkanókra, részletezi, hogy mire kell figyelni, például milyen legyen a kutya idegállapota a gyakorlatok közben (ne legyen túlságosan energikus, de ne is legyen teljesen lefárasztva), és milyen legyen a környezet, ahol tanulunk vele (ne legyen ingergazdag, ami elvonhatja az állat figyelmét).

 

 

A hatodik fejezetben Claudia összegzi az eddigieket, és elmondja, hogy elsősorban milyen kutyáknak ajánlja a módszert. Tárgymanipulációs feladatoknál kifejezetten előnyös, főleg segítő kutyák kiképzése során (csengetés, ajtónyitás, stb.), mert könnyebben tanítható az állat utánzással.
Ritát felvillanyozta ez az új módszertan, nagyon szeretné kipróbálni a két kutyánkkal, Angie-vel és Ranyval, valamint hozzátette, hogy a “do as I do” nagyon hasznos lehet túlérzékeny kutyák tanítására (mint amilyen a mi Ranynk, aki egy gorombább nézéstől is kiszaladna a világból), mert kizárólag pozitív megerősítéssel dolgozik.

Továbbá az is elnyerte a tetszését, hogy a könyv nem ígéri le a csillagokat az égről, tárgyilagos és objektív, az új módszertannal nem akarja kiváltani a régieket, hanem azokra építve teremt új lehetőségeket az oktatók és a kíváncsi gazdik előtt.

A könyvet köszönjük szépen a Metropolis Mediának!

A Csináld utánam! megvásárolható a Galaktika webshopjában és a könyvesboltokban.

 


Értékelés: 10/10

Bolt ára: 2990 Ft

ISBN: 978-615-5859-24-3

Brand: Univerzum Könyvek

Műfaj: ismeretterjesztő

Oldalszám: 112

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

Rany osztja az észt… a szaporítókról

Új rovattal jelentkezem a blogon, ez a Rany osztja az észt…, amely kicsit jobban belemerül a science-fiction melletti másik kedvenc témámba, nevezetesen az állat- és természetvédelembe.

Mi a baj a szaporítókkal?

Mr. Bajusz című novellám a szaporítók súlyos következményekkel járó tevékenységére kívánja felhívni a figyelmet. Nagyon fontos, hogy megértsük, mi is a különbség a tenyésztő és a szaporító között. Feleségemmel dolgoztunk önkéntesként a fehérvári Herosz állatmenhelyen, ahol nap mint nap szembesültünk a felelőtlen állattartás és a szaporítás következményeivel.

De mit is jelent pontosan az, hogy szaporító?

Azokat nevezhetjük szaporítóknak, akiket nem érdekel egy fajta (kutya, macska, vagy bármilyen hobbiállat) nemesítése, a vérvonal javítása szelektív és tudatos tenyésztés révén, hanem pusztán a minél nagyobb egyedszám elérése a céljuk, a profit érdekében. Ez egy leegyszerűsített magyarázat, a teljes kép azért ennél árnyaltabb egy kicsit.

​A Tenyészszemle blog oldalán három csoportra osztják a szaporítókat. Az első csoportba tartoznak azok a klasszikus értelemben vett szaporítók, akik szörnyűséges körülmények között, szűk ketrecekben összezsúfolva tartanak sok állatot, a szaporulatot tömegével adják el itthon vagy akár külföldön. Az sem ritka, ha a tudatlan vásárlókat megtévesztik, és hasonlóan kinéző fajtákat adnak el más fajta neve alatt, ha épp arra van kereslet, vagy átfestik az állatot. Nagyüzemi szaporítók, akiknek semmi sem szent.

​A második kategóriába tartoznak a felelőtlen gazdák és a tudatlan laikusok, akik nem szándékosan ártanak tevékenységükkel az állatoknak. Nem foglalkoznak a kutyával, macskával, nem ivartalaníttatják, nem érdekli őket, hogy a párzási időszakban lévő nőstény merre kóborol. Ha vemhesen jön haza az állat, a kölyköket elosztogatja vagy eladja. Olyan is akad köztük, aki “szeretetből” elleti az állatot, keres is gazdit az utódoknak, de mivel nem tudja, mi mindenre van szükség, ezért az állatok oltatlanul, papírok nélkül, szűrések nélkül kerülnek az új gazdikhoz.

​A harmadik kategória szaporítóit nehéz megkülönböztetni a rendes tenyésztőktől. Viszonylag normális körülmények között tartják az állataikat, de a pénzszerzés a fő motiváció, ennek rendelik alá a tenyésztéssel járó egyéb kötelezettségeket. Tehát például az sem érdekli őket, hogy milyen embernek adják el a kölyköt, vagy, hogy a kölyök még túl fiatal ahhoz, hogy elválasszák az anyjától. Törzskönyvet adnak, de ezek többnyire hamisítottak, vagy más kutyától származnak, mint az anya- és apaállat.

​Mi lehetne a megoldás? Nos, elsősorban a NAV tudna ijesztő eszközökkel hatni ezekre a szaporítókra. Megtalálni őket nagyon könnyű, kis energiabefektetéssel, “próbavásárlással” játszi könnyedséggel le lehetne buktatni a szaporítók legkárosabb típusait. Ami nehéz ügy, az a második típusba tartozók, a tudatlan laikusok, felelőtlen gazdik felvilágosítása. Ők nyilvánvalóan azért tartoznak ebbe a kategóriába, mert nem érdekli őket a téma, “legyen kutya, macska, azt’ jólvan, ha megdöglik, majd a szomszédtól hozok másikat”. Az érdektelenséget nagyon nehéz megváltoztatni, régi berögzült gondolkodásmódot átformálni. A felvilágosító kampányok rendre csődöt mondanak, így csak hosszú távon (nagyon hosszú távon) lehetne eredményt elérni. Ha az üzletszerűen tevékenykedő szaporítókat sorra megbüntetnék, beszüntetnék a működésüket, az állataikat elkoboznák és ivartalanítanák az összeset, évek alatt egy normális szintre csökkenne a menhelyek lakóinak száma. A menhelyek többsége pedig már most is ivartalanítva adja ki az állatokat, így egy idő után már a felelőtlen gazdákhoz is többségében ivartalanított kutyák és macskák kerülnének.

​És hogy mennyire komoly probléma az, ha ország-világ tele van kóborló vagy “önsétáltató” házi kedvencekkel? Az alábbi ábra szemlélteti:

 

 

Egy macskapárnak négy év alatt csaknem huszonegyezer leszármazottja születik! És ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy az édibédi, doromboló kis szőrgolyónk a világ egyik, ha nem a legsikeresebb ragadozója, akkor igazán komoly veszélyt jelent az ivartalanítás elmaradása. Az elmúlt ötszáz évben a házi macska 63 madár, emlős és hüllőfaj kihalásáért felel, jelenleg csaknem hatszáz veszélyeztetett és száznegyven kihalófélben lévő fajt fenyeget.

​A szaporítás megfékezése, a felelős állattartás és az ezzel együtt járó ivartalanítás emberi kötelességünk. Ha már a kezdetek kezdete óta belepiszkálunk a természet rendjébe, akkor tegyük azt helyesen és átgondoltan.

Ha te is támogatni akarod ezt, számtalan állatvédő csoportot és menhelyet segíthetsz, akár adományokkal, akár önkéntes munkáddal. Mi a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesületet támogatjuk:

http://www.herosz.hu/hogyan-segithet/

 

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

AJÁNLÓ – Robert Charles Wilson: Affinitások

Robert Charles Wilson Pörgés című regénye az egyik kedvencem, lenyűgözött a történet monumentalitása, a felgyorsult idő és a probléma megoldására tett kísérletek döbbenetes mértéke, ezért kíváncsian vártam az Affinitásokat. A Pörgésen kívül azonban mást nem olvastam a szerzőtől (még), de így is régi ismerősként köszöntöttem a stílusát.

A regény fülszövege is nagyon érdekes kérdéseket feszegetett, ráadásul amúgy is imádom a társadalmi science-fictiont:

A közeli jövő. A katasztrófák és egyenlőtlenségek között vergődő emberiség megmentése, mai életformánk fenntarthatósága immár csak globális együttműködés keretében képzelhető el. Erre kínál új utakat a „humán szociodinamika” friss tudománya.
Adam Fisk szűk látókörű családja elől menekül Torontóba, hogy befogadóbb környezetet keressen a boldoguláshoz. Ekkor botlik bele az InterAlia nevű cégbe, amely az új technológia segítségével nem kevesebbet kínál, mint az egyformán gondolkodók tökéletes családját – persze nem önzetlenül. Az üzletből mégis sokkal fontosabb dolgok születnek, mint bárki előre gondolta volna, a létrejött huszonkét Affinitás-csoport tagjai egyre nagyobb befolyásra tesznek szert.
A tökéletes együttműködés azonban nem mindenki szemében áldás; akik a régi rend fenntartásában érdekeltek, nem szívesen adják át hatalmukat egy új nemzedéknek. És az Affinitások között is megkezdődik a rivalizálás. Talán az ember nem hazudtolhatja meg önmagát: a forradalmak ma is, holnap is, éppúgy, mint a múltban, könnyen vérontásba torkollhatnak.

A történet gyorsan beszippantott és érdeklődve faltam az oldalakat. A főszereplő Adam sok gondolatát éreztem magaménak, könnyen tudtam azonosulni vele, és vártam, mi sül ki ebből az egészből.

Azonban a lelkesedés egy idő után kissé alább hagyott. A három részre bontott regény első része hibátlanul mutatja be az Affinitásokhoz csatlakozó Adam ismerkedését a föníciai “táv” betű jelével megnevezett csoportjával. Azonban a második rész egy nagy időbeli ugrással folytatódik, ahol Adam már a táv falkáinak vezetésében is aktív részt vállal. Ezek a kihagyott évek (majd még egyszer a második és harmadik rész közötti időugrás esetében) szerintem a regény fájó pontjai, hiányosságai. Ugyanis, míg a Pörgésben szépen, fokozatosan láthattuk a világ változását a főszereplő, Tyler Dupree szemén keresztül, tanúi voltunk minden lényeges eseménynek, itt sokszor Adam elmeséléséből jövünk rá lényeges fordulópontokra, akár a magánéletével, akár az azzal szorosan összefüggő Affinitásokról van szó. Ez önmagában még nem lenne probléma, azonban egynémely ilyen átugrott esemény igen jelentős, nagy hatással van a világra vagy magára Adamre, illetve a körülötte lévő szereplőkre. A táv és hét nevű affinitáson kívül a többi húsz csak említés szintjén van (vagy még úgy sincs) jelen, és alig tudunk meg pár szükségtelen információt arról, hogy milyen embertípusok kerülnek ezekbe.

Adam amúgy egy igen érdekes figura. Sok szempontból hasonlít Tyler Dupree-re: ugyanaz a sztoikus, a magánéleti viharokat és a világ változását sokszor belenyugvással és enyhe közönnyel szemlélő figura. Tyler valódi érzéseit, gondolatait, kételyeit tisztán láthatta az olvasó, Adam meglátásai azonban sokszor rejtve maradnak előlünk, vagy legfeljebb csak sejteti az író, például néhány stratégiai pontossággal félbemaradt beszélgetéssel. Olyan érzésem volt, mintha Adam saját magának sem akarná bevallani, milyen kételyek ébredtek benne az Affinitások iránt. Amelyek persze később felszínre törnek, de ez már a történet végkifejlete.

Adamen kívül a többi szereplő kissé egyszerűbb, szerintem a befejezés szempontjából legfontosabb karakterekre (Jennyt, Aaront, Damian Lévayt, stb. értem ezek alatt) nem ártott volna több időt szánni, jobban elmélyedni bennük. Ez megint csak visszavezethető arra, hogy a regény szerintem túlságosan rövid lett, és az időbeli ugrások kárára váltak a sztorinak. Ráadásul ezeknek a fontosabb mellékszereplőknek a sorsa jórészt befejezetlenül marad a végén, sőt, sokan egyszerűen eltűnnek, mintha az író megfeledkezett volna róluk.

Ettől a problémától eltekintve – nevezetesen, hogy az Affinitásokba még elfért volna legalább egy vagy kettő, hasonló terjedelmű plusz rész – egy gyönyörűen megírt regényről van szó, amely komoly gondolatokat ébreszt az olvasóban. A társadalom szerkezetét boncolgató kérdések nagyon aktuálisak, a safe space-ek, interneten terjedő ideológiák köré szerveződő, zárt csoportok, közösségi oldalak kora legalább annyi veszélyt rejtenek magukban, mint amennyi előnnyel szolgálhatnak az emberiségnek, és senki sem tudja biztosan, hová vezet majd az az út, amin elindultunk. Az Affinitások egy olyan elképzelést valósít meg, amelyben a safe space-ek ötlete az elképzelhető legmagasabb szinten szerveződik és alakul át egy újfajta “nációvá”, amely aztán egyre több és több önrendelkezést valósít meg, illetve követel ki magának. Az elmélet egyszerre utópisztikus és elkeserítő, és kétségkívül első hallásra nagyon vonzó, hogy kizárólag olyan emberekkel vehessük körbe magunkat, akikkel mindenben egyetértünk és egy húron pendülünk. Azonban egy ilyen alapon szerveződő társadalmi csoport – ha autonómiára törekszik – hosszú távon kudarcra lenne ítélve, éppen alapvető tulajdonsága, a véleménykülönbségek minimalizálása és az egyetértés maximalizálása miatt. A konstruktív vita, a nézőpont-különbségek, az, hogy különböző személyiségek különbözőképpen közelítenek meg egy adott problémát, az emberi civilizáció sajátossága, működésének elengedhetetlen eleme. Úgy is mondhatnám: égető szükségünk van arra, hogy ne értsünk egyet mindig mindenben!

Visszatérő kérdés az Affinitások kapcsán, hogy vajon sci-finek bélyegezhetjük-e vagy sem. Letya ajánlójában úgy fogalmazott, hogy az Affinitások nem science-fiction, hanem társadalmi dráma, és valóban: a sci-fi elemek nagyon minimális mértékben vannak jelen, bár tagadhatatlan tény, hogy azok az elemek a történet magvában találhatók. Az InterAlia cég által alkalmazott szűrés, amellyel a jelentkezőket besorolják a huszonkét Affinitás valamelyikébe, nagyon fejlett, ma még nem létező algoritmusokon és az agyat vizsgáló eszközökön alapulnak. A bibi ott van, hogy ezek a nagyon fejlett eszközök itt vannak a küszöbön – akár már holnap valósággá válhatnak. Körülbelül olyan ez, mintha az első okos telefonok megjelenése előtt röpke egy évvel írt volna valaki egy olyan regényt, amely ehhez hasonló telefonok társadalomra gyakorolt hatásáról szól.

Nagyon billeg a mérleg, hogy az Affinitások sci-fi-e vagy sem, de én amondó vagyok, hogy még éppen az.

Ez azonban teljesen lényegtelen kérdés a mű minőségét tekintve, amely nagyszerű, a mű elgondolkoztat és leköti az embert, csak jó lett volna, ha az író egy kicsit bő lére ereszti a mondandóját és jobban elmerül az eseményekben. Mert egy ilyen téma megérdemelte volna azt a plusz száz oldalt.

A kötetet köszönöm szépen a Metropolis Mediának!

A regény megvásárolható a Galaktika webáruházában és a könyvesboltokban.

 


Értékelés: 10/8

ISBN: 978 615 5508 82 0

Metropolis Media, 2017

Fordította: J. Magyar Nelly

Terjedelem: 310 oldal

Bolti ár: 3490,- Ft

 

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

Overtoun a valóságban

Korcsok című regényemben Overtoun az 5. évezred városa: mértani pontossággal megtervezett utcáit, mozgó, fehér épületeit hatalmas fal szigeteli el a külvilágtól. Az utcákon nem tűrnek meg állatokat, de még egy árva fűszálat sem hagynak kinőni a járda mellett.

A valóságban az Overtoun név egy hidat és egy nemesi házat takar, amely Dumbarton mellett, Skóciában található, alig néhány kilométerre Glasgowtól. A híd egy különös és félelmetes hely, amely sok mendemondát szült, és paranormális kutatókat is a környékre vonzott. Egy afféle városi legenda lengi körül az Overtoun-hidat.

 

 

Az 1950-es és 60-as évek óta körülbelül félezer kutya lelte halálát úgy, hogy a hídról a mélybe vetette magát. A tizenöt méteres zuhanást a híd alatt zúgó patakba kevés állat élte túl, de a túlélők közül volt olyan, aki visszament a hídra és ismét ugrott. A kutya-öngyilkosságokban az a közös szál, hogy többnyire az összes állat a hídnak ugyanarról a pontjáról ugrott a mélybe, tiszta időben, és általában hosszúkás pofájú kutyák voltak.

Az esetek egy idő után a média figyelmét is felkeltették, és sokan próbálták megfejteni Overtoun rejtélyét.

Egy Paul Owens nevű író a “A szivárvány híd bárónője” című könyvében paranormális magyarázatot próbált adni az esetekre. Magyarázata szerint a híd környékén elvékonyodott a határ a valóság és a túlvilág között, a kutyák pedig megérezték a túlvilági lények jelenlétét. Owens a jelenség eredetét Overtoun “fehér hölgy” kísértetéhez vezette vissza.

A leghátborzongatóbb eset 1994 októberében történt, amikor egy férfi kéthetes kisfiát dobta a mélybe a hídról, mert megrögződésévé vált, hogy a gyermek az ördög megtestesülése. Utána az apa is megkísérelte az öngyilkosságot úgy, hogy leugrott a hídról, utána pedig megpróbálta felvágni az ereit.

 

 

Tudományos magyarázat is született a híd rejtélyére: David Sexton állatokkal foglalkozó szakértő arra a következtetésre jutott, hogy a híd alatt élő nyércek szaga vezeti a halálba a kutyákat, akik nem láthatják, hogy a híd magas premén túl a mélység várja őket.

Mindenesetre Overtount továbbra is messze elkerülik a kutyasétáltatók, sőt a híd mellett még egy figyelmeztető táblát is kihelyeztek az óvatlanul arra tévedők számára.

 

 

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

Letölthető háttérképek!

Tóth Zoltán gyönyörű borítót készített a Korcsokhoz, és mindenhonnan olyan visszajelzéseket kaptam, hogy a kép nagyon megragadja az embert. Ezért most letölthetővé tettem a borítógrafikából készült háttérképet, különböző képarányokkal és méretekben. 🙂

 

Letöltés:

16:9-es képarány, 1366×768 felbontás

16:9-es képarány, 1600×900 felbontás

16:9-es képarány, 1920×1080 felbontás

16:10-es képarány, 1400×900 felbontás

16:10-es képarány, 1680×1050 felbontás

16:10-es képarány, 1920×1200 felbontás

 

Mobil háttérképek:

320×480 felbontás

768×1024 felbontás

360×640 felbontás

720×1280 felbontás

1242×2208 felbontás

 

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

GYIK – Korcsok

Az alábbiakban válaszolok néhány gyakran feltett kérdésre új regényem, a Korcsok kapcsán.

Mi ez a regény?

A Korcsok egy tudományos-fantasztikus regény, amely a távoli jövőben játszódik, Overtounban, egy olyan városállamban, ahol az emberek elzárkóznak a természet elől. Az állatoktól irtóznak, ellenségnek tekintenek mindent, ami a természetből fakad, Overtoun utcáin még egy árva fűszálat sem engednek kinőni. A regény korunk társadalmi problémáival foglalkozik, mint például a környezetvédelem, az állatok jogai, a bevándorlás, az ember és a technológia, illetve az egyén és a hatalom viszonya. Alapvetően félúton helyezkedik el a felnőtt science-fiction és a young adult irodalom között, de inkább a felnőtt felé hajlik.

Egy helyen azt írtad, ez az első regényed, de láttam, hogy már jelent meg tőled más regény is. Akkor most hogy is van ez?

A Korcsok az első olyan terjedelmes regényem, amely hagyományos könyvkiadón (Főnix Könyvműhely) keresztül jelenik meg, klasszikus, könyvesbolti forgalmazásban. Korábban magánkiadónál jelent meg egy rövidebb regényem, valamint egy kisregényt ingyen hozzáférhetővé tettem az oldalamon (Nightingale). Mindig is úgy éreztem, hogy akkor válhatok igazán íróvá, ha a hagyományos könyvkiadók megjelenésre méltónak tartják a regényemet. Ez egy olyan pont, amelyet véleményem szerint minden, önmagát írónak nevező egyénnek el kellene érnie, hiszen egy kiadói pozitív válasz önmagában is egy minőségi szűrőt jelent. Sajnos magánkiadásban rengeteg minősíthetetlen mű jelenik meg (természetesen itt is akadhatunk igazi mesterművekre, de nagyon ritkák) – ugyanakkor az is tény, hogy kiadókon keresztül is jelennek meg rosszabb alkotások, de az arány nem mindegy. Ezért, mivel számomra ez az első, “igazi” megjelenésem, amire régóta vágytam, ezt tekintem az első regénymegjelenésemnek.

Kiről/kikről szól a regény?

A Korcsok négy karakter szemszögéből mutatja be egy jövőbeli, fiktív városállam életét és problémáit. A négy szereplő közül egyikük, a főszereplő, egy tízéves kislány, a másik három nézőpont-karakterem közül kettő felnőtt férfi, a harmadik pedig egy kutya. A kutya legalább annyira fontos karakter, mint az emberek, a regényben végigkísérhetjük az utazását ebben a cseppet sem barátságos világban.

A regényed főszereplője egy kislány, Rany, de nem tudom, hogyan kell ejteni a nevét.

Rany nevét ejtették már Reninek, Réninek, Rájninak (ezt nem is értem) 🙂 Helyesen RÁNI. Kicsit indiai hangzású, de valójában a germán Ranunkel rövidítése, ami Boglárkát jelent. Csak hát a Ranunkel olyan kretén hangzású, hogy mégse hívhattam annak szerencsétlen gyereket, így is épp eléggé gyötri az élet.

Milyen művek hatottak rád a Korcsok írása közben?

Nagyon sok regény és film hatott rám, amikor az első vázlatokat lekörmöltem. Overtoun megalkotása közben sokat gondoltam a Gattaca című filmre, a fallal körülvett város koncepciója pedig számtalan műben felfedezhető – gyakorlatilag klasszikus elem a disztópikus regényekben. Azonban azt hozzá kell tennem, hogy Overtoun nem egy hagyományos értelemben vett disztópia. Azt akartam elérni, hogy az olvasó ne tudja könnyen rásütni a disztópia-bélyeget erre a társadalomra, ugyanis Overtoun polgárai számára ez a város inkább egy valóságos utópia. Az ő szemszögükből nézve tényleg egy tökéletes, és valóban működő társadalom.
A falakon kívüli világ lefestésében a poszt-apokaliptikus művekhez nyúltam, de míg ezek többsége általában egy Mad Max-féle, kietlen pusztaságban játszódik, ahol motoros bandák meg mutáns szörnyek járják az utakat, a Korcsokban ennek nyoma sincs. Az Overtounon kívüli világban zöld erdők, mezők és patakok váltják egymást, az emberek pedig nem fosztogató bandákba, hanem szedett-vedett falvakba tömörülnek.
A város és a városon kívüli települések kinézetében pedig regények helyett az olyan alkotók művei jelentettek ihletforrást, mint például Jean Giraud Incal című képregénye, vagy H. R. Giger alkotásai (elsősorban a városfalon kívüli nyomortelep leírásánál, ahol a hibás háznyomtató gépek groteszk, kissé koponyákra emlékeztető, girbe-gurba házakat nyomtattak ki).
Egyes jelenetek megírásnál pedig olyan sok regény jutott az eszembe, hogy felsorolni is sok lenne. A Dűne-ciklus, Isaac Asimov Birodalom és Alapítvány regényei, az Éhezők Viadala harmadik részének utolsó ütközete, a Harry Potter regények hangulata, A fiú és a kutyája című film, és a többi.

Kinek szánod a regényt? Ki a célközönség?

A komolyabb hangvételű science-fiction történetek rajongóinak (mert humort csak nyomokban lehet felfedezni benne); azoknak, akik gyerekkorukban Jack London regényein nőttek fel, és képesek úgy izgulni egy állatért, mint egy emberi karakterért; akik szívükön viselik négylábú társaink sorsát, és nem nézik jó szemmel azt, ha valaki kihasználja vagy kínozza őket; a minőségi young adult regények kedvelőinek, akiknek szerintem ez a regény tud még újat mutatni; és azoknak, akik nem szeretik az olyan történeteket, amelyekben a jó és a rossz oldal világosan elkülönül egymástól. A Korcsokban ugyanis semmi és senki nem fekete-fehér.

A borítón olvasható, hogy ez egy trilógia első része. Írod már a folytatást?

Először a Korcsok előzménytörténetével fogok elkészülni – szépen haladok vele, terveim szerint jövő év elején befejezem. Ennek címe A Gyomláló, és azt mutatja be, hogyan vált a világ olyanná, amilyennek a Korcsokban megismerhetjük. Mivel a Korcsok folytatása ezekre a múltbeli eseményekre épül, fontosnak tartottam, hogy először megismertessem az olvasókat a háttérsztorival. A Gyomláló két szálon fut majd, az egyik történeti szál napjainkban játszódik, a másik a XXII. században. Amikor ezzel kész vagyok, nekiállok az Overtoun-trilógia második és harmadik részének. Ezeknek a vázlatát már jó előre megírtam, amikor még a Korcsokkal sem készültem el. Én csak úgy tudok hatékonyan írni, ha előre megtervezem a történetet és a karaktereket. Nem is csak az Overtoun-trilógia tervei vannak kész, hanem még két másik trilógiáé is, amelyek lazábban kapcsolódnak majd ehhez. Úgy húsz évre előre be vagyok táblázva 🙂

Hol lehet beszerezni a Korcsokat?

Legelőször június 7-én a 89. Ünnepi Könyvhéten lehet majd megvásárolni a Főnix Könyvműhely standjánál. Utána Libri, Líra, Alexandra, Szukits, a Szellemlovas és a Könyvtündér könyvesboltokban országszerte, valamint online a Főnix webshopjában és a Bookline-on.

 

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

REGÉNYMEGJELENÉS – Overtoun-trilógia I.: Korcsok

Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy hamarosan, június 7-én megjelenik első regényem a Főnix Könyvműhely kiadásában. A Korcsok története egy nagyon hosszú munka eredménye, első vázlatait már 2012 környékén megírtam, de sokáig érlelődött bennem a történet. Számtalan átdolgozáson esett át, mire elnyerte végső formáját.

A Korcsok egy trilógia első része, amely – akárcsak minden további novellám és kisregényem, melyet ezen az oldalon találhattok – 2010 óta építgetett sci-fi világom egyik darabja.

Overtoun makulátlan, fehér épületei között nem nő egy árva fűszál sem. A természet és az ember harmóniája a ködös múlt homályába veszett, az állatok nem kívánatos lények, a város polgárai pedig irtóznak mindentől, ami a földben terem.

Rany, a tízéves kislány mindig is kívülállónak érezte magát Overtounban. Legszívesebben elrejtőzne az emberek elől egy sötét szobában, ahol egymagában lehet. Épp úgy, ahogy az a hányattatott sorsú kutya, akinek minden nap küzdelem az életben maradásért, és akivel hamarosan Rany sorsa is összefonódik.

A Korcsok megrázó utazásra hív az 5. évezredbe, ahol a messzi múlt emlékei még mindig kísértenek, és feje tetejére állítanak mindent, amit Rany addig igaznak vélt Overtounról.

 

Megjelenés: 89. Ünnepi Könyvhét (június 7-11)

Felelős kiadó: Főnix Könyvműhely, Főnix | Astra (2018)

Borító: Tóth Zoltán

ISBN 978 615 5632 70 9

 

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]