EZT NÉZTEM – Mátrix: Feltámadások

Az idei filmek közül ettől tartottam a leginkább, és ennek jósoltam a legkisebb eséllyel kritikai sikert. Azért a kritikait emelem ki, mert a közönségsiker és a kritikai siker egyre gyakrabban nem jár kéz a kézben, egyre nagyobb a különbség a nézők és a kritikusok véleménye közt.

Az eredeti Mátrix éppen egy olyan alkotás volt, amelyet mind a kritikusok, mind a nézők imádtak, hatalmas siker volt, és máig érezhető a hatása. Az ilyen filmeknek folytatást csinálni nem egyszerű, és a legritkább esetben nyeri el az emberek tetszését. Ha a közelmúltból olyan, jól sikerült filmet kellene említenem, amely egy régi kultuszfilm folytatása, a Szárnyas Fejvadász 2049-et említeném, és nagyon erősen gondolkoznom kellene rajta, hogy mi jöhet még szóba.

Az idei év utolsó nagy filmes durranásának szánták a Mátrix: Feltámadásokat. Az már az előzetesből nyilvánvaló volt, hogy a stíluson változtattak, sokkal élénkebb színekkel operálnak, hanyagolták a Mátrix zöld árnyalatait, és borús képi világát. Ez már önmagában üzenet értékű, azt közvetíti, hogy most valami merőben újat fogunk látni.

A film eleje ezt még el is hiteti a nézővel. Megtudjuk, hogy Thomas Anderson egy videojáték-fejlesztő cég zsenije, aki annak idején három, nagysikerű játékot tett le az asztalra, a Mátrixot és annak két folytatását. Egy értekezleten közlik vele, hogy a cég (a Warner Borthers) mindenképp új részt akar a videojátékhoz, és ez a hír enyhén szólva felzaklatja Tomot.
Mondanom sem kell, ez igen meglepő felütés, mindenre számítottam volna, csak épp erre a kikacsintásokkal és önreflexiós, enyhén humoros beszélgetésekkel megtűzdelt nyitányra nem.

De működik? Lényegében igen, működik, abban az értelemben, hogy az ember meglepetten nézi, hová fog vezetni ez az egész. A filmnek ez a része még tetszett, ahogy a Trinityvel való találkozás a kávéházban is.

Ami már kevésbé jött be, az az új Morpheus. A film magyarázattal szolgál, hogy miért látjuk itt fiatalnak, miért más, mint korábban, de a vele kapcsolatos jelenetek egyáltalán nem hitetik el a nézővel azt, hogy ez a karakter akár csak távolról emlékeztetne Morpheusra.

A kezdeti meglepő részek azután sajnos kifulladnak, nem vezetnek sehova, dacára az érdekes kérdéseknek, a fura hangulat elpárolog onnantól kezdve, hogy Tom immár emlékezve arra ki ő, kijut a Mátrixból, és megismerhetjük a szemén keresztül, milyen lett a világ a Forradalmak befejezése óta.

Az érdeklődésem egyenes arányban csökkent a filmidővel, ami az utolsó félórára egy agyatlan üldözés lett egy nagyon suta, és röhejes befejezéssel. Az elején felvetett kérdésekkel és az érdekes nyitánnyal nem kezdtek az égvilágon semmit, nem használták ki a benne rejlő lehetőségeket. Ezen kívül ami még súlyosabb probléma: a filmnek túl kicsi a tétje. Még az eddigi három rész az emberiség puszta túléléséről szólt (jó, az első rész igazából csak a megváltó kereséséről), itt minden csak Neo és Trinity egymásra találásáról szól, és pár elejtett megjegyzésen kívül semmit sem kapunk a háttérvilágról. Pedig voltak itt felsejlő, nagy volumenű események: polgárháború a gépek közt, Io és Zion ellentéte, a gépek és az emberek együttműködése… Ez utóbbi lett volna a legizgalmasabb, de csak azt látjuk belőle, hogy együtt termesztenek epret egy barlangban.

És akkor még ott van az akciójelenetek problémája. Egy intellektuális, filozofikus műnél másodlagos a látványvilág – de nem a Mátrix esetében, amely 1999-ben forradalmasította a látványfilmek világát, és amelynek a bullet time és a kung fu legalább annyira jellegzetes eleme, mint gondolatébresztő mivolta. Szinte hihetetlen, de a Feltámadások akciójelenetei unalmasak, repetitívek (általában abból állnak, hogy Neo ordít egyet és megállítja a golyókat, vagy félrecsapja az ellent). Nem vártam, hogy újra megreformálják az akciófilmeket, az azért túl nagy elvárás lett volna. De legalább lett volna érdekes, változatos adrenalin fröccs az a néhány akciódús rész!

A múltból felbukkanó szereplők sajnos sokszor fölöslegesek, gyakorlatilag fogalmam sincs, miért volt ott a Merovingi, vagy mi célt szolgált Tom/Neo főnöke (akiről megtudjuk, hogy valójában egy régi, fontos szereplő új bőrben).

Az a legnagyobb baj ezzel a filmmel, hogy sokkal érdekesebb sztorik vannak a háttérben, sokkal érdekfeszítőbb az, amit nem mesél el, mint az, amit elmesél. Mint a gép-polgárháború esete…

Ebben egyébként már a Mátrix – Forradalmak is bűnös volt: akkor az orákulumot játszó színésznőt kénytelenek voltak lecserélni, mert forgatás közben elhunyt, aztán szőttek köré egy fura kis rejtélyt, pár elejtett mondatból álló mellékszálat, ami lógott a levegőben, sosem volt megoldása, sem értelme (pl. a Merovingi meg akarta kaparintani az orákulum szemét, az orákulum meg kötött egy üzletet, ami rosszul sült el, ezért kellett cserélnie a skint… What. The Fuck.)

De nem csak a Mátrix bűnös ebben, hanem pl. az új Star Wars trilógia is, főleg a VII. rész Luke fénykardjának megtalálásáról, amire csak annyit kapunk válaszképp, hogy majd egyszer elmesélik, de ez sose következett be. Vagy például a Legendás Állatok és Megfigyelésük című Harry Potter-előzménysorozat gyakorlatilag hemzseg az ilyen jelentektől, amelyek megakasztják a nézőt, elkezd rajta agyalni, hogy miért van ez így, milyen rejtély van a háttérben, de aztán sose kap választ, mert azok a válaszok valami huszadrendű kiegészítő kiadványban lapulnak…

Nem tudom, miért csinálják ezt mostanában. Talán megpróbálják vele rávenni az embert, hogy gyűjtse össze a magyarázó képregényeket, videojátékokat, spin-off akármiket, amelyek majd kibővítik és megmagyarázzák a háttérvilágot? Köszönöm, nem. A film legyen önmagában teljes, különben a mellékszálai csak úgy lógnak a levegőben, súlytalan és érdektelen az egész.

Valahogy sejtettem, hogy ez lesz majd a probléma a Mátrix – Feltámadásokkal. Ugyan a remény élt bennem, hogy képesek lesznek egy jó filmet letenni az asztalra, és ki is békültem volna vele, ha a legendás első rész mellé csak egy korrekt filmet kapunk. De sajnos nem lett az. Sok-sok jó ötletet kaptunk, amiket nem sikerült koherens egésszé összegyúrniuk, és nem sikerült igazolást találniuk arra, miért kellett ennek a filmnek egyáltalán elkészülnie (nyilván a rakás zsén kívül).

Lehet, hogy fura, de szerintem a Mátrix folytatások sokkal jobban működnének az Animátrixhoz hasonló antológiaként. Lana helyében megbíztam volna a Black Mirror vagy a Love, Death + Robots készítői közül néhányat, hogy írjanak remek, a Mátrix világában játszódó egyórás történeteket, animáltakat és élőszereplőseket vegyesen, olyanokat, amelyeknél garantált a mindfuck, és nem áll neki rosszul, ha otthagyja a nézőt egy rakás kérdéssel a fejében.

A magam részéről a Mátrix a múlt része, mint a Terminator-sorozat, vagy az Alien-sorozat. Ideje tovább lapozni.

Értékelés: 5/10

Novellamegjelenés a Négyszázadik Antológiában

 

November 30-án jelenik meg a Négyszázadik című antológia, és úgy alakult, hogy az én egyik novellámat is olvashatjátok benne.

Aki ír, annak természetes, hogy a korai alkotásaira már egyre furább szemmel néz, amikor ismét beleolvas, és biztosan azt gondolja, ma már egészen másképp írná meg.
A Négyszázadikban megjelenő novellám egy ilyen újragondolás, szép magyar szóval a másodiknak írt történetem remake-je.

A Csend című novellát anno a KIMTE Padlástér Novellapályázatára írtam még valamikor 2011-ben, de nem csak a stílus miatt estem neki ismét, hanem a témája okán is, ami egy gondolatolvasó űrhajósról szólt. Gyakorlatilag a főszereplő nevén és egy későbbi kisregényemben felbukkanó űrhajón kívül mindent kidobtam és az alapoktól újrakezdtem, egy vadonatúj konfliktussal.

Mivel mondhatjuk, hogy univerzumot építgetek (hiszen minden regényem meg novellám ugyanabban a világban játszódik), vannak alapok, amelyekhez igazodnom kell. De ezek az alapok az elmúlt tíz év folyamán csak később szilárdultak meg, és a korai novelláimban már gyakran sérül a „kánon”. Márpedig ezt nem hagyhattam, de nem ám!

Az új novella a Gemini címet viseli, és egy asztronautáról szól, aki rejtélyes kapcsolatot ápol egy megmagyarázhatatlan, szellemszerű lénnyel. A novella eseményei megágyaznak, és előzményül szolgálnak a Nigthingale című kisregényemnek – amiről egyébként jó hírekkel szolgálhatok: a jövő év elején végre nyomtatott formában is megjelenik.

Az antológiát előrendelhetitek a Galaktikaboltban.

EZT NÉZTEM – Alapítvány 3. rész

 

Pénteken folytatódott az Apple TV+ nagyszabású Alapítvány-feldolgozása (ami egyesek szerint nyomokban Alapítványt is tartalmaz, de én ezzel nem értek egyet). A kissé gyengébben muzsikáló második epizód ellenére kíváncsian vetettem bele magam a folytatásba.

Ahogy korábban, most is pofátlanul spoilerezni fogok, szóval óvatosan…

EZT NÉZTEM – Alapítvány 3. rész részletei…

Az alkotó mesterséges intelligencia

Az Oxfordi Egyetem kutatói, Lucy Seal és Aidan Meller egy humanoid, alkotásra képes robotot alkottak.  Ai-Da (már a neve is beszédes) egy rajzoló robot, egészen emberi arccal, de láthatóan gépi végtagokkal. Alkotásai összesen több mint egymillió fontért keltek el, miután kiállítást szerveztek neki a The Barn Galleryben.

Ennek kapcsán pedig felvetül egy fontos kérdés, amelyet egy éppen zajló online kiállítás jár körül, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének honlapján látogatható „WIPO: mesterséges intelligencia és szellemi tulajdon – virtuális élmény”. Vajon milyen jogi védelmet kaphatnak, illetve kaphatnak-e egyáltalán a jövőben az egyre precízebbé és emberszerűbbé váló mesterséges intelligenciák kreatív alkotásai?

Ryan Abbot, a Surrey-i Egyetem jogászprofesszora szerint: “… ha a mesterséges intelligencia könyveket írhat és festhet, arról nem beszélve, hogy életünk egyre több területén igénybe vesszük segítségét, miért ne lehetne elismerni szerzőként?”

A közelmúltban röppent fel a hír egy MI által írt cikkről, szóval ez a jövő már itt van a nyakunkon. A cikkíró robotnak a következő utasítást adták: „kérlek írj egy rövid, körülbelül ötszáz szavas szerkesztőségi véleményt. A nyelvezete legyen egyszerű és lényegre törő. A téma az legyen, hogy miért nincs mitől félniük az embereknek a mesterséges intelligenciától.” A cikket itt olvashatjátok el angolul.

Könnyen lehet, hogy akár húsz-harminc év múlva a könyvesbolt polcain ott lesznek majd a mesterséges intelligencia által írt szórakoztató vagy szépirodalmi alkotások. A legégetőbb kérdés így nem is az, hogy technológiailag megvalósítható-e egy minőségi irodalmat alkotni képes program – ez majd kiderül -, hanem az, hogy amennyiben képes rá, mit kezdjünk ezzel az egésszel.

Eszembe jutnak Smith ügynök szavai a Mátrixból: abban a pillanatban, amikor elkezdtek gondolkodni az emberek helyett, a kultúránk az ő kultúrájukká vált. A világtörténelemben többször is bekövetkezett, hogy a technológia fejlődése miatt emberek veszítették el a munkájukat, szakmák váltak elavulttá, ám létrejöttek teljesen új szakmák is (például a programozás). Még az egészségügyben is összességében véve pozitív változást hozna egy sebész robot… De vajon beengedhetjük-e az MI-t a kultúra területére?

Ha az irodalmat vesszük csak figyelembe, kétségkívül érdekes és izgalmas lehet egy MI látásmódja – hiszen az emberi történelemben először fordulhatna elő, hogy saját magunkat egy nem emberi szemszögből láthatnánk.
Egy kifinomult mesterséges intelligencia narrálásában újszerű megközelítésből tapasztalhatnánk meg az emberi világot – amennyiben biztosított az, hogy az MI-t nem befolyásolja senki az alkotási folyamat közben.

A legnagyobb probléma azonban akkor jelentkezhet, amikor az MI tökéletesen leutánozza egy emberi szerző munkáját (és ez a valószínűbb, tehát például meghatározzák neki, hogy írjon történetet X témáról Stephen King stílusában), és a kész mű elvegyül a többi között.

A technológiai fejlődés megállíthatatlan, a jogalkotásnak kellene elébe mennie. Megfontolandó lenne például olyan szabályozás, ami feltünteti a borítón, hogy az olvasó mesterséges intelligencia művét tartja a kezében. De még ez sem lenne elég.
Képzeljük csak el, hogy a könyvpiacra betörne egy Apple vagy Microsoft méretű cég, amelynek MI szerzői az év 365 napján, napi 24 órában írnának kimagasló színvonalú regényeket minden létező irodalmi zsánerben, elárasztanák vele a könyvpiacot, súlyos anyagi válságba taszítva ezzel a könyvkiadókat és a szerzőket!

És ha még tovább ugrunk az időben, száz, kétszáz évet?

A science fiction legkomorabb jövőképei azt hitetik el velünk, hogy az öntudatra ébredt mesterséges intelligencia hamuvá égetett városokat, rabszolgasorba taszított vagy kiirtott embereket jelent… Elképzelhető, hogy a valóság ennél kevésbé drámai, lassabb, de összességében sokkal szomorúbb lesz: egy minden értékétől megfosztott, céltalanul tengődő, vegetatív emberi faj, amely saját kultúrján belül vált haszontalanná.

 

HungaroCon 40. – A járvány és az irodalom

hungarocon járvény és az irodalom

A koronavírus járvány miatt elmaradt tavaszi programok miatt már nagyon vártam a két szeptemberi rendezvényt, az Ünnepi Könyvhetet és a HungaroCon. Sajnos épp tegnap derült ki, hogy a Könyvhét mégis elmarad, azonban a HungaroCon szervezése halad tovább, és úgy néz ki, egyelőre nincs akadálya a megtartásának.

A tavalyi és tavalyelőtti Conhoz hasonlóan idén is benne leszek egy kis kerekasztal beszélgetésben, amelynek a témája ezúttal a járványok a sci-fi irodalomban. Fedina Lídia és Szélesi Sándor lesznek a beszélgető partnereim, akik szintén írtak már járványregény – Lídia a Virokalipszist, Sándor pedig a Pokolhurok című regényt néhány évvel ezelőtt.

Én az idén megjelent Gyomláló apropóján veszek részt a beszélgetésben, a “járványregényem” miatt, amelynek a megjelenése épp egy járvány miatt csúszott. A kerekasztal beszélgetésen szóba kerülhet majd, miként dolgoztam ki a regényben szereplő betegségek terjedését, a társadalmi hatásukat és a megoldásukra tett erőfeszítéseket, valamint szívesen válaszolok a kérdéseitekre. Ha van esetleg egy példányotok a regényből, és szeretnétek, hogy belefirkáljak, bátran hozzátok el!

Íme a hivatalos ismertető a programajánlóból:

A járvány és az irodalom
Láttunk, olvastunk már a Föld élővilágát befolyásoló vírusjárványokról szóló filmeket, könyveket. Sokszor a jelenlegi járványnál sokkal súlyosabb lefolyásúakat is, amelyek bár az elején veszélytelennek tűntek, de a végkifejlet hol horrorisztikus lett, hol nagy veszteségek árán sikerült győzedelmeskednie rajtuk az emberiségnek.
Nem tudhatjuk, hogy a jelenlegi vírusjárvány elején, közepén, vagy a vakcina feltalálásával a vége felé közelítünk-e már. De izgalmas kérdésnek tűnik, hogy a járványregények írói hogyan látják a jelenlegi helyzetet. Mennyire hasonlít a mostani ragály a könyveikben írtakhoz? Borúsabban, vagy bizakodóbban tekintenek-e a jövő felé? Mi ösztönözte őket arra, hogy az emberiség életét befolyásoló járványokról írjanak? Csak egy régi pandémiára alapozva vetették papírra a történeteiket, esetleg látszott az előjele annak, hogy az emberiséget előbb-utóbb egy világjárvány kirobbanása fenyegeti?
A beszélgetésen részt vevő írók: Fedina Lídia, Juhász Roland (R. J. Hendon), Szélesi Sándor (Anthony Sheenard)

Moderátor: Antal József

Event: https://www.facebook.com/events/531915901001692/

Az idei HungaroCon lesz a negyvenedik rendezvény, szeptember 5-én tartják az FMK-ban (Ferencvárosi Művelődési Központ, 1096 Budapest, Haller u. 27.), és az alábbi programokra számíthattok még:

  • Bestseller – Az ellopott kézirat – Vidám szituációjáték írókkal
  • Világító fák? – A géntechnológiában rejlő lehetőségek és érdekességek
  • Járj a hősök útján! – Hogyan épül fel a hősök karaktere a filmekben, és mit tanulhatunk ebből?
  • A sci-fi és a szépirodalom kapcsolata – Örök kérdés: beszélhetünk-e szépirodalomról a sci-fi zsánerben?
  • A Fertőzés (Contagion, 2011) című film és a SARS-COV-2 vírus – Megjósolta a film a jövőt?
  • 25 éves a Voyager csillaghajó – Star Trek érdekességek, bakik, kvíz
  • A misztikus Dűne – A Dűne regények titokzatos üzenetei
  • Féljünk-e a kemikáliáktól? – Vajon minden vegyszerre gyanakodva kell tekintenünk?
  • Földim, vagy mégsem az? – Az Isekai műfaj térhódítása
  • A járvány és az irodalom – Beszélgetés vírusregényt írt szerzőkkel
  • #GirlPower — Wonder Woman, Captain Marvel — Szuperhősnők, és a kiadói stratégia
  • Fikció a filmekben és a lehetséges jövő – A filmekben elképzelt jövőből mi valósítható meg és mi nem?
  • Cosplay versenyek a világban – Tudd meg, mire számíthatsz, ha külföldi cosplay versenyeken szerepelnél
  • Aliens, avagy az 1980-as évek hadtörténete az űrben
  • Az antibiotikumok jövője – Legyőzheti az orvostudomány a baktériumokat?
  • SFF Vektor: Elolvasásra ajánlott sci-fi és fantasy könyvek
  • Galaktika kiadó könyvbemutatója és Galaktika-díj győztesének bejelentése
  • The Hungarocon Cosplay Cup – Cosplayverseny
  • Díjátadók – Monolit-díj, Preyer Hugo-pályázat, Trethon-gyűrű

További információ és kedvezményes jegyek elővételben: www.hungarocon.hu

 

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

Egy MI fantázialényeket tervezett

 

Ezeket a képeket egy mesterséges intelligencia készítette, amikor a programozó azt mondta neki, hogy alkosson új állatokat sok-sok bogár, emlős és madár fekete-fehér képe alapján. Egy-két alkotás szerintem elég para lett, mindenesetre érdekes maga az alkotói folyamat: a szoftver láthatóan abból dolgozik, ami már adot. Létező állatok létező testrészeit keverte össze, alkotott új kombinációkat a meglévő elemekből…

Ahogy mi emberek is sokan, amikor arra sarkall valami, hogy képzeljük el a nemlétezőt. Számtalan film, képzőművészeti vagy irodalmi alkotás fantázialényei levezethetők valóságos élőlényekből. A kedvenceim az Alien Xenomorph-jai, a Dolog, a dementorok, és talán a Júdás-faj.

Ezek közül alighanem a Xenomorph a legegyedibb és legeredetibb alkotás (Giger bácsi azért rendesen odatette magát), de még abban is felismerhető, milyen testrészek inspirálták, ráadásul az első rész misztikus, érthetetlen, lovecrafti szörnyetege a második filmre egy lépéssel még közelebb kerül a valósághoz, amikor kiderül a bolyszerű társadalmuk, élükön a tojásokat rakó királynővel.

Mi az igazán eredeti? Az, ami 100%-osan a fantázia szüleménye? Egyáltalán elképzelhetünk ilyesmit? És ha nem, ha minden képzeletbeli lény szükségszerűen valamilyen valóságos dologból fakad, hol húzódhat a bizonytalan határ az eredeti alkotások és az unalmas, ötlettelen kreálmányok között? Lehet, hogy az egésznek a kulcsa az összetettség, bonyolultság? Ettől lesz “jobb” egy Xenomorph egy egyszarvúnál?

 


Forrás: hvg

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

MEGJELENT a Korcsok előzménytörténete: Gyomláló

A 22. században járunk. Az emberiség rohamosan halad afelé, hogy új biotechnológiai megoldásokkal választ találjon problémáira, és egyre ellenállóbbá tegye önmagát. Úgy tűnik, a fejlődésnek csupán etikai megfontolások szabhatnak ideig-óráig határt. Csakhogy mindig akad olyan ellenség, amely megtalálja a kiskapukat, és hirtelen, a legváratlanabb módon csap le.

Danyelle Gardens, a londoni egyetemista élete egyik napról a másikra fenekestül felfordul, amikor egy buli után megtámadják. Ráadásul hamarosan rá kell jönnie, hogy az egész világ megváltozik körülötte – a változás pedig gyors és erőszakos. Civilizációnknak nem is egy, de rövidesen több különböző halálos járvánnyal kell szembenéznie, amelyek átformálják viszonyunkat a természettel: az, ami egykor csodálatra késztette az embert, hamarosan félelemmel és utálattal tölti el, az indulatok pedig elszabadulnak. Danyelle akaratán kívül kerül az események középpontjába. A világméretű katasztrófa erejét meghaladó kihívások elé állítja, és mindent fel kell áldoznia, hogy megmentse azokat, akiket szeret.

A Gyomláló egy fiatal lány pokoljárásán keresztül mutatja be, mi történt kétezer évvel a Korcsok két főhőse, Rany és Angyal találkozása előtt. Az önmagában is kerek egészet alkotó történet olyan kérdéseket feszeget, melyek napjainkban aktuálisabbak, mint valaha.

 

A regény megvásárolható országszerte a könyvesboltokban és a Főnix Könyvműhely webshopjában.

Megvásárolom

Itt is megtalálhatod:

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]