Rólam

 

A fene gondolta volna, hogy egy nyomorult szerzői oldalon a bemutatkozást lesz a legnehezebb megírni!

Ennek az aloldalnak már számtalan korábbi verziója volt, komolyabb, könnyedebb, E/1, E/3, elavult, unalmas, közhelyes… Ez most a legfrissebb rettenetes verzió. Nem fogom túlzásba vinni, a hangsúly amúgy sem rajtam van, hanem a történeteimen.

Lássuk csak….

Valódi nevem Juhász Roland, 1984. november 26-án születtem, és Székesfehérváron nőttem fel.

A Pécsi Tudományegyetemen geográfus szakon végeztem 2009-ben, de végül az informatikai pálya felé fordultam. 2016-ig az IBM-ben dolgoztam, azóta Budapesten az ITSH-ban (ami most már DTITS…)

2010 óta írok sci-fi novellákat és regényeket, minden történet ugyanabban az univerzumban játszódik. Az egyetemi évek alatt fanfictionnel kezdtem, lehet, hogy néhányotoknak még ismerősen cseng a Harry Potter és a Varázslók Háborúja, meg a Nurmengard-trilógia. Azokat én követtem el. Jó móka volt.

2015-ben Zsoldos-díjat kaptam Skadi című novellámért, 2018-ban pedig megjelent első regényem, a Korcsok.

2016 óta vagyok az Avana Egyesület tagja, valamint a scifi.hu főszerkesztője.

Magyaralmáson élek feleségemmel, Ritával, két mindenre elszánt gyerkőccel (Konrád és Nimród), két kutyával és három macskával.

Ha többet szeretnél megtudni, a wikipédián is olvashatsz rólam.

És a Moly-on is megtalálsz: