AJÁNLÓ – Andy Weir: A Hail Mary-küldetés

 

Andy Weir A Marsi elképesztő sikere után egycsapásra világhírű sci-fi íróvá vált, azon kívül pedig a self publishing kiadók világszerte őrá mutogatnak, hogy magukhoz csábítsák a kezdő írókat, mondván “te is akkora sztár lehetsz majd, mint Andy Weir”. Azért Weir sikeréhez kellett egy s más, és bizony második regényénél, az Artemisnél kissé megbicsaklott. Kiütköztek a gyengeségei, azok a területek, ahol íróként még fejlődnie kell – de azért így is sikerült összehoznia egy közepes űrkalandot.

Féltem, hogy Weir is egykönyves csoda lesz majd, mint Ernest Cline, aki a Ready Player One világsikere után kiadott egy Utolsó Csillagharcos-koppintást, ami pocsék lett, majd idén kijött a Ready Player Two-val, amit ugyan még nem olvastam, de ha hihetünk a kritikusoknak, sajnos nagyon mellényúlt vele.

Andy Weir Cline-hoz hasonlóan harmadik könyvével visszakanyarodott a nagysikerű kezdetekhez, és egy, A Marsihoz hasonló alapszituációból indul ki: magányos űrhajós rettenetesen messze a Földtől, ahol csak önmagára és a fizikára támaszkodhat…

De Weir ügyesen elkerülte, hogy csak lemásolja A Marsit, és egy olyan eredeti, ötletgazdag és szórakoztató történetet tárt elénk, hogy pár fejezet után a padlón keresgéltem az állam.

“Ryland ​Grace egyedül maradt: az utolsó esélyként indított küldetés egyetlen túlélőjeként nem vallhat kudarcot, különben az egész Föld és vele az emberiség is elpusztul. Csakhogy éppenséggel ezt ő maga sem tudja. A saját nevére sem emlékszik, nemhogy arra, hogy hol van, és mit is kéne tennie.

Csak annyit tud, hogy évekig tartó öntudatlanságból ébresztik fel, sok millió kilométerre az otthonától, két holttest társaságában.

Rylandnak lépésről lépésre kell feltárnia a múltját. Így apránként szembesül az előtte álló lehetetlen feladattal: a bolygó kormányai összefogásában sebtiben összetákolt, majd az űr mélyébe kilőtt hajó fedélzetén egymagában kell elhárítania az emberiség kihalásával fenyegető, felfoghatatlan súlyú katasztrófát.

Ha beszámítjuk a képletbe váratlan szövetségesét, talán még sikerrel is járhat.”

 

A regény két szálon fut: az egyik az űrhajón rekedt Grace ténykedését mutatja be, a másik a múltbéli, földi eseményeket, amelyek elvezettek oda, hogy a férfi a Hail Mary fedélzetére került, hiányos emlékekkel.

Azt talán mondanom sem kell, hogy a tudomány megint előtérbe kerül, talán még jobban, mint A Marsiban, és nagyon nagyon sokat fogunk számolni Grace-szel együtt (már akinek van kedve hozzá). Mégsem csak ennyi a regény, nem csupán egy túlélésért folytatott küzdelem, annál rövidesen valami sokkal többé és fontosabbá válik.

A Hail Mary küldetésének célja ugyanis az emberiség megmentése, amelyet egy újonnan felfedezett, földönkívüli organizmus fenyeget, az asztrofág. Ezek lényegében egysejtű, űrbéli lények, a csillagok felszínén tanyáznak és végtelenül szaporodnak. Szaporodásuk közben azonban sajnálatos módon csökkentik a csillag fényerejét, amely klímakatasztrófát idéz elő a Földön.

Az asztrofág egy lenyűgöző létforma, látszik, hogy Weir élvezettel dolgozta ki a lény minden életciklusát, apró tulajdonságait, erősségeit és gyengeségeit. Olyan hitelesen tárja elénk fantáziájának szüleményét, hogy néha akár meg is feledkezhetünk róla, mindez kitaláció.

Szóval Weir új regényében vannak bizony földönkívüli létformák, csillagközi utazás és az emberiség megmentése – ez már önmagában bizonyíthatja, hogy a hasonló alapszituáció ellenére képes volt túllépni A Marsin, és úgy fedezett fel új területeket, hogy közben észben tartotta, mi megy neki jól.

Kedvelem Weir-t, mert amellett, hogy egy jó fej, rendes fickó, aki szívesen válaszol messengeren még az ilyen távoli rajongóinak is, képben van azzal, hogy milyen területeken kell fejlődnie. Az Artemis a legtöbb kritikát a főhősnő, Jazz Bashara miatt kapta. Hiteltelennek érződött, gyakran nevetségesnek hatott, és sokszor nem lehetett átérezni, hogy valóban női karakterről van szó.

Weir most újra férfi elbeszélőt választott, aki első látásra Mark Watney 2-nek tűnik, azt leszámítva, hogy ritkán hagyja el a száját csúnya szó. A regény elején ezt még a kisebb negatívumok közé soroltam (mármint azt, hogy Watney másolata, nem azt, hogy nem káromkodik), hiszen úgy látszott, a szerző biztosra játszik, vagy csak ezt az egy karaktert tudja hozni. Olyan nagyon nem haragudtam volna érte, hiszen a regénynek más van a fókuszában, a tudományos körítés, az izgalmas cselekmény mellett elfér, ha a karakterei nem túl izgalmasak vagy egyediek.

De később rájöttem, hogy tévedtem. Weir két ponton is bebizonyítja, hogy sokat fejlődött karakter-ügyben. Egyrészt a könyv háromnegyedénél csavar egyet főhőse jellemvonásain, amellyel új megvilágításba helyezi, és én ezt olvasóként kellemes meglepetésnek éreztem. Másrészt a regénynek van két igen érdekes mellékszereplője, akik szintén nem hétköznapi figurák. Az egyikük a visszaemlékezős részekben szerepel, és az a feladata, hogy megszervezze a Hail Mary-küldetést. Weir elérte, hogy egyszerre imádjam és gyűlöljem Strattet, sokszor megnevettetett és megdöbbentett; se az Artemisben, se A Marsiban nem található ilyen jól megírt mellékkarakter.

A másik mellékszereplő pedig…
Nos, a nevén kívül (Rocky) róla nem árulhatok el szinte semmit, akkora spoiler lenne. De talán elhiszitek nekem, ha azt mondom, nagyon különleges és szerethető figura. Rocky a kedvenc karakterem lett a regényben, és ő a történet egyik fénypontja.

Hogy folytassam az összehasonlítást A Marsival, a környezet sokkal változatosabb, és a felmerülő és megoldandó problémák is mások, mint ott. Ha van olyasmi amiben talán nem működött olyan jól, az a humor. Szerintem A Marsi ezen a téren jobban teljesített, természetesebb, ösztönösebb volt, a Hail Mary-küldetés humorosabb jelenetei sajnos néha-néha félremennek, és nevetséges szituációkat szülnek. Ezek semmiben nem befolyásolják a történet következetességét, jelentőségük sincs, és csupán a feszültség oldása miatt kerültek bele. Tényleg nagyon szórakoztató és vicces regény lett, de amikor a két asztronauta a szexuális együttlétüket ecseteli a kínosan hallgató Grace-nek, ott már enyhén szólva túltolta a szerző.

A regény összességében véve fejlődés A Marsihoz képest, mindenképpen jobb könyvről beszélünk, ami ugyanahhoz az olvasóközönséghez szól. Szóval akik szerették A Marsit (és vagyunk egy páran), azok most nagyon jól járnak.
Ennél azonban többről van szó. A hard sf-től sokszor még a scifi kedvelő olvasók is idegenkednek, főleg, ha nagyon hard sf-ről beszélünk. A száraz tudomány, a matematika, fizika, csillagászat sokakat elijeszthet, és lelki szemeik előtt talán komolykodó, tudós szerzők követhetetlenül bonyolult regényei jelennek meg…
Weir azonban megmutatja, hogy ez nem igaz, a hard sf ugyanolyan szórakoztató lehet, mint bármi más, és éppúgy alkalmas arra, hogy elvarázsoljon minket, mint egy űropera.

Nem tudom, mi lesz az Artemis filmváltozatával, egy ideje nem hallani róla semmit. Elképzelhető, hogy titkon jegelték a regény szerény kritikai sikere után, és inkább A Hail Mary-küldetésre helyezik a hangsúlyt. Ennek vannak már előjelei, ugyanis a filmváltozathoz leszerződtették Ryan Goslingot (bár én olvasás közben inkább egy Ryan Reynolds-szerű fickót képzeltem magam elé). Igen jól megfilmesíthető alapanyagról van szó, reméljük nem fogják elszúrni, mert alig várom, hogy a mozivásznon lássam Rocky-t!

 

Értékelés: 9/10

 

Ryan Gosling az Első ember című filmben

 


Eredeti cím: The Hail Mary-project
Magyar kiadás: Fumax, Budapest, 2021
Fordította: Rusznyák Csaba
512 oldal
ISBN: 9789634702009

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .